Egy nyugat-afrikai tradicionális ütőhangszer (a djembe) iránti közös lelkesültség vezette a korábbi margitszigeti dobosokat az Afrobreakz 2008-as megalapításához. A csapat 8-10 főből álló baráti társaságból alakult, akik 2 éve zenélnek együtt ebben a formációban, de együttműködnek megannyi más zenei csoporttal is. A nyugat afrikai ritmusok, dobnyelvek követői. Nemcsak táncos esteket, party-kat, és részben afro-diszkós esteket is szerveznek élő dobzenével, hanem részt vesznek számos Afrika-ünnepélyen, fesztiválokon, felvonulásokon, fellépéseken is (Gödör, Tűzraktér, Corvin-tető, Artkatakomba, Underground, Sirály, Cöxpon, humanista Békemenet, Szegénységellenes Világnap, Tibeti Holdújév, Művészetek Völgye, Dévaványai Dobfesztivál, Budapesti Maraton, Critical Mass, stb.). Megannyi esetben tűz-zsonglőrökkel is fellépnek, időnként a hasonló zenéket pártoló lemezlovasokkal is fúzióba állnak. A csapat nemrég táncosokkal bővült, így programjaik egyaránt szólnak a zenehallgatóknak, kísérletezőknek, táncra vágyóknak, energikus hangulatba ringatózóknak is.
A csapat nevéről: míg az AFRO nemigen szorul magyarázatra, a Breakz sokakban kérdést ébreszt. A szó alkalmazása ehelyütt kettős értelmű: egyrészt a break az afrikai zenéknek (jazz-nek, népzenének, szakrális zenének is) olyan szólófrázisa, amelynek egyéni hangzása, „kérdése” és ritmusa a többi hangszer váratlan válaszát, ellenbeszédét vagy elhallgatását idézi elő. Ilyenkor nemegyszer szünetek, közjátékok vagy szólók is történnek, a szaggatottság és a szólammegosztás is számos változatban előfordul. A szünetek tagolta zenei folyam tehát a másik értelme a Breakz szónak.