Istennő Fesztivál

Nyomtatás

Olvasóink értékelése: / 7
ElégtelenKitűnő 


Nem érezhetné  magát kivételes helyzetben, aki meglepődik azon, hogy a pesti nagykörúton a Zeneakadémia mellett egy polgári ház első emeletén Templom ajtaja nyílik. A négyszobás lakás az Istennők Templomának van berendezve, annak minden kegytárgyi, szakrális, vizuális, kultikus elemével. A festményekkel teli szobái, tüllökkel ékesített sarkai mintha kegyhelyek, oltárok, imasarkok lennének, szinte minden égtájra, szakrális ünnepre jut egy-egy. A Templomban, mely Avalon Papnőinek magyarországi központja, egy kórus próbál, hétköznapi öltözetű emberek, mezítlábra vetkőzve a templom tisztasága kedvéért, párnákon ülve félkörben egy szintetizátoros komponista-karmester körül.

Az Istennők Temloma és gyülekezete nem könnyedén elmesélhető, az érdeklődőt saját honlapjukhoz kalauzolnám (http://www.istennotemplom.com/index.php?lang=hu), a 2008-as nyári szertartások között azonban a III. Nemzetközi Istennő Fesztivál volt, amelyre meghívást kaptunk. (Korábban egy alkalommal a Gödör-ben, egy tibeti mantra előadásán zenéltünk együtt az ott alkalmilag összeállt csapattal, és megtetszett Nekik alkalmazkodó készségünk, vagy inkább talán az „éltető energiákat” adó djembe hangja…) A Fesztivál helyszíne ezúttal is a Fészek Klub volt, szertartásai öt napra is eloszlottak, részvételünk a nyitó rendezvényen, egy kiemelt koncerten és a záró szertartáson volt hangsúlyos. Ez utóbbi kettő vendégszereplője volt a New Yorkban élő Alessandra Belloni énekes, táncos és dobművész (

http://www.alessandrabelloni.com/), aki dél-itáliai (nápolyi, kalábriai) tarantellákat játszik tamburinon, s akit meglepett a djembékkel összehangolható ritmusok és hangnemek lehetőség-együttese. (Nem árulnék el titkot, ha azt írnám: bennünket éppúgy meglepett a dobok végtelen tengerében a tamburin egyszerre sámándobszerűen és csörgőhangokkal szóló árnyaltsága – igaz, Belloni 12 ilyen dobbal érkezett…).

 

Az Afrobreakz ugyan nem teljes létszámában, de megannyi jó barátunk csatlakozásával vett részt ebben a tanulságos zenei kalandban. Kihívás maradt mindmáig, hogyan lehetne e két hangszer szertartásos alkalmakkal könnyedén összehangolható hangnemét állandóbb, stiláris gyarapodást is beleszámítva még serkentőnek is mondható szimbiózisba társítani. Ezt talán majd a jövendő hozza el, a nyitottság alighanem kellő mértékben megvan bennünk…

Web:

http://www.alessandrabelloni.com/performances.php

Rhythm is the Cure. Workshop and Performance. 2008. júni 17-22. Godess Conference in Budapest, Hungary