Az 1963-as alakuló csúcsértekezletén az Afrikai Egységszervezet Addis Abbebában eldöntötte, hogy május 25-e AFRIKA NAPját ünneplik. A szervezet célja az afrikai népek egységének és szolidaritásának elősegítése, a gazdasági, politikai és más területeken folytatott együttműködések fejlesztése.
Az Afrikáért Alapítvány szervezésében megrendezésre került Afrika Nap a szakmát és a civil közönséget, az Afrikával foglalkozó teljes szakmai réteget, civil szervezeteket, kormányzati szakembereket hívta egy asztalhoz ültetni tapasztalat- és véleménycsere céljából. A Fészek Művészklubban működő Fészek Étterem és Kert pedig a lehető legnyitottabban fogadja és a maga módján segíti a különböző művészeti ágak gyakorlóit azzal, hogy fellépési, kiállítási lehetőséget kínál számukra. Különösen fontosnak tartják, hogy teret adjanak nemzetek, népek bemutatkozásának is, hisz csak a sokszínűség és a különböző kultúrák találkozása viszi előrébb a tudományt és művészetet. A programban általános iskolások és kisebb gyerekek számára kínált kézműveskedés, afrikai játékok és tolerancia-játékok, afrikai mesék, hangszersimogatás, tárgy- és fotókiállítás tárlatvezetéssel, vetélkedő nyereményekkel volt a kínálatban. A civil szervezetek között bemutatkozott az Afrobreakz-szel számos esetben együttműködő Afrikáért Alapítvány, HelloAfrika Egyesület, Taita Alapítvány, Afrikai-Magyar Egyesület, Afroaid, Befair! Alapítvány, Szahara Alapítvány. Volt filmvetítés, „élő könyvtár”, hennafestés, afro fonás, nyílt tűzi kávéfőzés és afrikai gasztronómia is. Önálló programként kerekasztal-beszélgetés volt „Afrikai menekültek magyarországi integrációja” címmel az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület, a Mahatma Gandhi Emberi Jogi Egyesület, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal és az Artemisszió Alapítvány részvételével. Sor került egy tanzániai festészeti alkotóközösség magával ragadó munkáiból készült Tingatinga művészeti kiállításra, az Afrikáért Alapítvány révén kongói fotókiállításra életképek és portrék bemutatásával, valamint az Afrikai-Magyar Egyesület fotókiállítására észak-ugandai gyerekanyákról készült képekből. Kerekasztal-beszélgetésen az „Afrikai segélyezés – üzlet vagy segítség?” címmel közgazdász, afrikanista, politológus, történész és diplomata résztvevőkkel a segélyprogramok hatékonyságáról és nehézségeiről vitatkoztak, ezt követte két koncert és közös dobolás programja. Az Afromagic szenegáli, kenyai, kubai, holland és magyar zenészekből álló, Mbaye N’Diaye által 1997-ben Budapesten alapított zenekarának dob-szekciója Mbaye vezetésével szenegáli dalokat játszott, melybe „behívták” az Afrobreakz dobosait is. Az éjszakába hajló esti program, melyet a tradicionális marokkói berber, gnawa zenei formákat modern népzenei kultúrával ötvöző Chalaban együttes muzsikája előzött meg, ismét az Afrobreakz dobosaira hárult, akik Mbaye bekapcsolódásával még egy kis fergetegességet hoztak az Afrika napi programba.